Az utolsó hét elreppent gyorsan. Persze mindennap ment a szenvedés, hogy "jaj de izgulok", "jaj azt se tudom mit fogok ott csinálni", meg a többi nyafogós szöveg, de szerintem más is ezt nyomta volna a helyemben, legalábbis ezzel nyugtatgattam a lelkiismeretemet. Paskolgattuk egymás vállát, puszilgattuk egymást, könnyeket hullajtottunk stb., holott valójában csupán 3 hónapról van szó. Ez nem igaz. Inkább csak az ismeretlenről. Az a 3 hónap nagyon gyorsan eltelik majd, de messze van ez a Chile cucc, ez lehet egy kicsit talán aggasztó. (Meg, hogy be ne kebelezzen egy kartell....van aki ettől félt leginkább.)

Volt itt minden. Ünnepeltük a havert aki hazajött látogatóba Londonból, ünnepeltem magamat, hogy elmegyek, aztán a család ünnepelt, aztán megint megünnepeltem magamat. Volt foci is, meg egy kis erőltetett kiavászkodás a Bazilika elé a karácsonyi vásárra, hogy mégse menjek ki úgy, hogy nem forralt boroztam. Az pl nagyon kellett. Tipikusan az az eset volt amikor az ember kitalál valamit és bár szétfagy, megfagy és fázik, mégis ott van, vacog és mosolyog(ni próbál). Na mind1 lényeg, hogy ezt is kipipáltam.

Aztán jött a hétfő. Egész nap rohangáltam és intéztem a (nem létező) fontosabbnál fontosabb ügyeket, amiket persze az utolsó pillanatra hagytam. Először is hozzájárultam a hollllywoooody-ripacs-habaró-hadaró haverom újabb világuralomra törekvéséhez, felajánlva konzolomat új videó blogjukhoz (nézzétek meg ti is, GameDay Iroda néven fut). Másodszor pedig, az emberek nem értik meg, hogy egy ilyen komoly futball csapatot nem lehet csak úgy itt hagyni. Egy ilyen profi klubbot mint a Hidegkúti SC szépen át kell adni a megfelelő embereknek, hogy óvják és vigyázzanak rá.... nagy baj, hogy senki sem tudja "nyilván" olyan profin csinálni ezt mint én csináltam, de nagy nehezen azért csak kiadtam a kezemből a feladatokat. Borzasztó érzés volt.....

A bokros teendők után este fél10-kor már otthon is voltam és úgy láttam eljött az ideje, hogy elkezdjek összepakolni, kitakarítsam a lakást, elmosogassam a buli borzasztó mennyiségben hátramaradt szennyes pohár szörnyeit és felkészüljek az indulásra. Még jó, hogy időben eszméltem, hiszen a fél4-es indulásig rendelkezésemre álló időbe ez pont belefért mind. (Csak remélni tudom, hogy mindent behánytam a bőröndbe.....nyuggi Anyóca!)

A reggel legnagyobb izgalmát az jelentette, hogy édesapám nem volt benne biztos, hogy a csomagocskám nem haladja meg a lehetséges 32 kg-t. Hahh...nem haladta...26 kg volt. (Az már más kérdés, hogy Londonból már csak 23 kg-t vihetek tovább, de majd mindenből kettőt veszek magamra....cipőből is.) Becsekkolásnál én voltam ott leghamarabb mégis én szálltam utoljára a gépre. Az ok egyszerű...a Relay-es hölgy nagyon lassan rakosgatta ki a frissen befutott napilapokat, márpedig én Nemzeti Sport nélkül NYILVÁN nem szállok gépre. Sport a zsákban, letszgó. Még nem ültem le, de már aludtam. Most meg már itt vagyok.

LONDON. De ez már egy másik "izgalmas" bejegyzés gyanús sztori.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.